További két negyeddöntővel folytatódott tegnap a svájci jégkorong világbajnokság, méghozzá egy papíron könnyebb, valamint egy minimum kétesélyes találkozóval.
Kanadai szenvedés
A világbajnoki cím egyik várományosára, a kanadai csapatra a lett válogatott várt a délutáni párharcban, s a papírforma alapján az észak-amerikai egylet számított a favoritnak, különösen úgy, hogy egy éve 7-0 arányban győzték le ellenfelüket. Ezúttal azonban jóval nagyobb csatában dőlt el a továbbjutás sorsa, s ez nem kis mértékben a lett gárda játékosainak volt köszönhető. A középdöntőben bravúrosan szereplő balti állam gárdája ugyanis nagyon bátran játszott a kissé talán tompának tűnő kanadaiak ellen, bizony a véghajrában még arra is volt esélye, hogy döntetlenre mentse a mérkőzést.
Addig azonban sok minden történt, pontosabban egy ideig szinte semmi. Az első játékrész egyenlő erők párharcát hozta, viszonylag kevés nagy helyzettel, s pontosan nulla találattal, melyekért a kapusokat lehetett kárhoztatni. A második etapban már beleerősítettek a kanadaiak, s Heatley, Hamhuis, valamint Stamkos góljaival megléptek ellenfelüktől, mely azért szépíteni tudott, méghozzá a volt Volán-játékos Galvins emberhátrányból ütött találatával.
A harmadik felvonásban tovább éleződött a helyzet, miután másfél percnyi játékot követően felzárkóztak egyre a lettek, ám még mielőtt elkezdhettek volna reménykedni, Lombardi gólja ismét visszaállította a két gárda közti kétgólos különbséget. Az utolsó percekre hiába került emberelőnybe a lett csapat, s hiába hozta le kapusát is, a kanadaiak megúszták kapott gól nélkül a kritikus időszakot, így végül 4-2-es győzelmet aratva araszoltak tovább az elődöntőbe.
"Ennyit ért a nyolcnull"
A másik negyeddöntőben a bombaerős svéd, illetve a hasonlóan kemény cseh gárda feszült egymásnak egy olyan mérkőzésen, mely leginkább az emberelőnyös helyzeteiről lesz emlékezetes. A mérkőzés amerikai játékvezetői ugyanis szinte minden apróbb szabálytalanságot lefújtak mindkét oldalon, így szinte alig akadt olyan időszak, amikor egyenlő létszámban küzdhettek volna egymással a csapatok.
Ez pedig a svédeknek kedvezett, mert hiába támadott többet és veszélyesebben a cseh gárda, Gustavsson kapus eszén nem tudtak túljárni Jagr-ék, s ez végül a kiesésükhöz vezetett. A svédeknek ugyanis sikerült az, ami ellenfelüknek nem, vagyis sok emberelőnyükből beütöttek kettőt, míg a cseheknek csak egy kettős emberhátrányból szerzett gólra jutott az erejükből. Hiába lőttek kapura majdnem kétszer annyit a szlovákokat korábban nyolc góllal elgázoló Hemskyék, a véghajrában ismét ült egy svéd kontra (3-1), így a vb-cím egyik titkos favoritja hamar elbúcsúzott, míg a svédek ma este már a döntőért játszhatnak.
Bármi lehet
A világbajnoki elődöntőkre sem kell sokat várnia a sportág rajongóinak, hiszen ma délután és este már eldől a két döntős személye. Az egyik ágon az oroszok és az amerikaiak küzdenek meg egymással, míg a másikon a kanadaiak és a svédek néznek majd egymással farkasszemet. A papírforma orosz továbbjutást ígér az első párharcban, ám ha az amerikaiak olyan fegyelmezetten játszanak, mint a finnek ellen, akkor alaposan megnehezíthetik Kovalcsukék dolgát.
A kanadaiak és a svédek meccse már más tészta. Ebben a párharcban sokat számíthat az erőnlét, hiszen tegnap mindkét gárda meccset játszott még, így nagy szerepe lehet annak, hogy a könnyűnek egyáltalán nem nevezhető meccsek után ki őrzött meg több erőt a véghajrá küzdelmeire. A kanadaiak talán valamivel erősebbnek tűnnek, de a svédek már a csehek ellen is bizonyították, hogy bárkit meg tudnak verni, s ha már idáig eljutottak, nyilván az aranyért és nem a bronzért szeretnének majd játszani.



